Ha egy ideje rendszeres dohányos vagy, akkor valószínűleg megpróbáltál már leállni a dohányzással. Vagy legalább csökkenteni az adagot. Vagy legalább eljátszottál a gondolattal, hogy milyen is lenne mindez – majd elnapoltad egy „kevésbé nehéz” időszakra. Ha rendszeres dohányos vagy, és ezt olvasod, valószínűleg most is azt fontolgatod, hogy leállsz.

Sok ember keserves tapasztalata, hogy egy időre talán sikerül abbahagyni vagy csökkenteni a dohányzást, de aztán „elkerülhetetlenül” jön a visszaesés. Ilyenkor gyakran ostorozzuk önmagunkat: „Nincs akaratom. Gyenge a jellemem.” Néha az ismerősök, barátok, családtagok is erősítik bennünk ezeket a gondolatokat, a szégyen meg a bűntudat érzéseit. Pedig ezzel az önostorozással épp az ellenkezőjét érjük el annak, amit szeretnénk. Minél több negatív érzés és gondolat társul a leszokási kísérletekhez, annál kellemetlenebb számunkra az egész ügy, és tudattalanul egyre inkább megpróbáljuk elkerülni, vagy inkább már nem is gondolunk a leszokásra.

Úgyhogy amikor a legközelebb azt tapasztalod, hogy „már megint nem ment a leszokás”, akkor ahelyett, hogy leszidnád önmagad, talán hasznosabb, ha tudatosítod önmagadban: „Megtettem mindent, amire képes voltam. És – tetszik, nem tetszik – most ennyire voltam képes. Talán legközelebb sikerül.” Majd sorra veheted, hogy mit csinálnál másképp legközelebb, amikor újra megpróbálod. Az önostorozás csak bűntudathoz vezet – az építő kritika azonban segíthet, hogy pozitívabban állj az ügyhöz.

Aki szerint a leszokás csak akaraterő vagy jellem kérdése, az valószínűleg még sosem próbált leszokni egy káros szenvedélyről. Egy leszokási kísérlet előtt segíthet, ha tudatosítod önmagában, hogy a dohányzás általában függőség, a függőséget pedig a szakemberek komoly, krónikus betegségnek tartják. Aki depressziós, hiába akar vidám lenni – ettől még a depressziója visszahúzza. Ha vakbélgyulladásom van, hiába akarom, hogy elmúljon – ha nem kérek orvosi segítséget, akkor akár bele is halhatok. A függőség ugyanígy nagyobb nálunk, és egyszerűen azzal, hogy összeszorítjuk a fogunkat, és „csakazértse” gyújtunk rá, még nem biztos, hogy meg fogunk tudni szabadulni tőle.

Tudom, mindig vannak emberek, akik valaha dohányoztak, és szívesen el is mesélik neked leszokásuk történetét: „Felkeltem, és egyik pillanatról a másikra úgy döntöttem, leteszem a cigit. Azóta se gyújtottam rá egy szálra se. Már a füstjétől is undorodom.” Biztosan vannak olyan szerencsés emberek, akik tényleg így szoktak le, ám a dohányzók túlnyomó többsége nem egyszer, hanem elég sokszor fut neki a leszokásnak, egy amerikai kutatás szerint általában 6–30-szor! Úgyhogy vagy a Föld minden második-harmadik emberének gyenge az akarata és a jelleme, vagy tényleg nem egyszerű történet leszokni a cigiről…

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem kell akaraterő a leszokáshoz, de itt is érvényes, hogy többet ésszel, mint erővel. Számíthatsz rá, hogy a leszokás folyamata során komoly kihívásokkal és szenvedéssel kell szembesülnöd. Sokat segít, ha tudatosítod, milyen szerepet tölt be az életedben a dohányzás, és ha arra is tudatosan felkészülsz, hogyan töltsd be azt az űrt, amelyet a dohányzás maga után hagy.