A honlapunk sütiket használ. Weboldalunk használatával tudomásul veszi a sütik használatát. Sütikre vonatkozó részletes tájékoztatás: Részletek
A legtöbb dohányos általában segítség nélkül akar leszokni, és a támogatás elhagyására számos – valós vagy tudattalanul kreált – indokot hoz fel: „Nem bízom benne.” „Túl sokba kerül.” „Nem érek rá.” „Nem ér semmit.” Vagyis maga akarja megoldani a problémáját. Pedig az akaraterő nem minden, ezért a legtöbb dohányos sokadik kísérletre tud csak leszokni (ha egyáltalán). Kutatások szerint mindössze pár százalék az esélye, hogy egy adott leszokási kísérlet sikeres legyen – ha azonban külső segítséget (pl. szakembert, közösséget) is bevonunk, máris megnégyszerezzük az esélyeinket. Azért ez elég jelentős különbség, nem?
Néha igenis pénzbe kerül, ha külső támaszt – például terápiás vagy konzultációs segítséget – veszel igénybe, de hasonlítsd össze, mekkora ez az összeg a cigire költött pénzhez képest! Ráadásul még mindig léteznek olyan, a TB vagy alapítványok által támogatott lehetőségek, amelyek nem vagy csak jelképes pénzbe kerülnek. Utánanézhetsz a lehetőségeidnek az interneten.
Magyarországon is léteznek olyan közösségek, amelyek a dohányzásról való leszokás támogatását tűzték ki célul. Ezekben az önsegítő csoportokban részben vagy teljesen olyan emberek ülnek, akik maguk is dohányoztak, de leszoktak. Néha nemcsak volt és jelenlegi dohányzók, hanem szakemberek is jelen vannak ezekben a csoportokban, hogy tudásukkal segítsék a leállás folyamatát. Az ilyen közösségekben azt érezheted, hogy nem vagy egyedül a problémáddal, mások is hasonló erőfeszítéseket tesznek és hasonló nehézségeken mennek keresztül. Ezenkívül példákon, mások személyes történetein keresztül inspirálódhatsz, nem utolsó sorban pedig első kézből, abszolút hiteles forrásból kaphatsz hasznos ötleteket a leszokáshoz. És – ami talán a legfontosabb – reményt, hogy ha másoknak is sikerült, neked is sikerülhet.
Másféle támasz lehet, ha szakembert keresel magadnak, pl. addiktológus pszichológust/pszichiátert vagy addiktológiai konzultánst. Ezek a szakemberek eleve a függőségek területére specializálódtak, és tudásuk, ötlettáruk, nem utolsó sorban pedig az érzelmi támogatásuk, a döntéshozásban való segítségük hozzájárulhat a sikeres leszokáshoz. Segíthetnek tisztázni a motivációidat, azt, hogy milyen „űröket” próbáltál eddig betölteni a dohányzással, valamint abban is hasznodra válhatnak, hogy működőképes leszokási terved legyen, és új stresszkezelési megközelítéseket találj (ha már a cigi kiesett). Az elvonás nehéz időszakában is melletted állhatnak, így kevésbé veszíted el a motivációdat, kevésbé zavarodsz össze nehézségek idején. Az addiktológiai konzultáció általában rövid folyamat, 10–30 találkozásból áll, vagyis nem feltétlenül hasonlít a néha hosszú évekig tartó pszichoterápiákra.
Megfontolhatod, hogy helyettesítő szereket, például nikotinos tapaszt vagy rágógumit alkalmazol, habár jó, ha tudod, hogy ezek tudományos megítélése egyre kevésbé egyértelmű, és egyes kutatások már egyesen azt állítják, hogy a nikotinos rágógumi és tapasz is rákot okozhat. Ráadásul ezekre is ugyanúgy rá lehet szokni – vagyis egyszer majd erről is kell állnod.
Az e-cigaretták orvosi megítélése még ennél is rosszabb, és a mai tudományos álláspont az, hogy semmivel sem egészségesebbek más dohánytermékeknél. Helyettesítő szerek helyett talán még az is könnyebb út, ha egy darabig csökkented az elszívott dohánytermékek mennyiségét, majd teljesen leállsz.