← Vissza
9. Érdemes-e segédeszközöket alkalmazni a leszokáshoz (e-cigi, tapasz, rágó stb.)?
A tudományos kutatások jelenleg épp arrafelé haladnak, hogy nem érdemes. Teljes bizonyossággal ugyan ezt még nem lehet kijelenteni, mivel nem készült elegendő vizsgálat, de nagyon úgy tűnik, hogy a helyettesítő szerek, eszközök legalább olyan károsak, mint a dohánytermékek maguk. Egyre több adat utal rá, hogy az e-cigi, tapasz, rágó is társai maguk is képesek rákot, illetve egyéb betegségeket okozni. Akárhogyan is változnak azonban az ezzel kapcsolatos vizsgálatok, annyi így is kijelenthető, hogy a helyettesítő szerekről, eszközökről később ugyanúgy kénytelen leszel leszokni, mint most a cigiről vagy egyéb dohánytermékről. Vagyis ezzel csak az időt húzod, közben pedig a tested egyre romlik, amit talán még sokáig nem tapasztalsz meg, de mire igazán észreveszed a jeleket, lehet, hogy késő….